Cégünk
A NANOSIMO cég évek óta foglalkozik nanotechnológiás ipari és háztartási felületkezelésekkel úgy Magyarországon, mint külföldön is. Tapasztalatainkat bővítette a kutatólaborokkal való együttműködés és a közös projektek. Számos új felületi problémával találkoztunk, melyre a nanotechnológiával megoldást találtunk.

Mi a manó az a Nano?
A Nano bevonatok intelligensen egymásra rendeződő Nano részecskékből és két másik alkotóelemből épülnek fel így alkotva egy egységes védőréteget.
A nano szó görög eredetű, jelentése "törpe". A nano igazából hosszmérték, ami azt jelenti, hogy l méternek az 1 milliárdod része a nanométer. Itt már igazán a világunkat alkotó, egyik legkisebb dolgokról az atomokról van tehát szó. Talán úgy tudnánk ezt szemléltetni, hogy egy nano részecske úgy aránylik egy focilabdához, mint a focilabda a Földhöz.

Lotus effektus - a természettől lestük el
A lótuszvirág már évezredek óta a tökéletes tisztaság jelképe, hisz makulátlan tisztasággal jelennek meg a környezeti hatásoktól szennyezett állóvíz felületén is. A lótusznövény levele ugyanis olyan szerkezeti felépítésű, melynek köszönhetően a felülete nem engedi megtapadni és lepergeti az esővizet, és ezzel együtt minden por szerű és sűrű folyású szennyeződést is mint például olaj, méz, ragasztó.

Ezt a jelenséget nevezzük "Lotus effektusnak", vagy "öntisztulásnak". Ekkor a felületen olyan kicsi a felületi feszültség, hogy a vízcseppek gömbbé összeállva le tudnak "gurulni" a felületről magukkal ragadva az ott található szennyeződéseket is.

Az "Easy-To-Clean" felület azt jelenti, hogy a tisztítandó felületen létre tud jönni a "Lotus effektus", azaz a tisztításhoz elegendő a vizes tisztító kendő ahhoz, hogy a szennyeződést eltávolítsuk.

A nanotechnológiás felületkezelés előnyei:
- légáteresztő
- extrém módon terhelhető
- vegyi anyagokkal szemben ellenálló
- hőmérséklettel szemben ellenálló
- öntisztító
- önjavító, regeneráló mechanizmus

Mi is az az önjavító bevonat?
A nano bevonattal ellátott felületeket soha nem szabad durván súroló, karcoló eszközökkel, illetve tenzid (anionos felületaktív anyagok és nem ionos felületaktív anyagok), viasz vagy wax tartalmú tisztítószerrel takarítani, mivel ezek károsíthatják a bevonatot.
A nanotechnológiás tisztítószerek ápolják a nanos bevonatot, szerkezeti felépítésüknek köszönhetően kijavítják a bevonat kisebb sérüléseit, így igazán hosszú ideig élvezhetjük az öntisztuló felület előnyeit.
Az öntisztító/könnyen tisztítható felületek a következőket jelentik:
- jelentősen könnyebb tisztítás
- drága tisztítószerek mellőzése
- a környezeti egyensúly fokozása
- meghosszabbodott tisztítási időintervallum
- a legmagasabb fokú tisztaság a termék környezetében
- vizes blokkok területen magas fokú biztonság a munkavégzés során (csúszásmentesítés)